Természetesen megérdemelte a Szbornaja a kiesést, ezen nincs mit vitázni. A játékoskeretekre ránézve ebből a csoportból veretlenül illett volna tovább menni, ehhez képest megelőzött minket az a falábú Csehország, amit ugye a nyitómeccsen vertünk hülyére, hogy aztán pár napig az egyik titkos esélyes legyen Oroszország. Nos, mostmár tényleg titkos esélyes, épp mint Svájc, viszont ne menjünk el amellett, hogy a görögök kicsit több, mint 90 perc alatt azt produkálták, ami miatt 2004 óta a világ Görögországon kívüli része utálja ezt a csapatot, mint a szart.

Ilyen a foci, a focit gólra játsszák, óriási taktikai csata, lehet itt bármit mondani, de akkor sem lesz soha magyarázat arra, hogy egy ilyen totális antifocit, és ráadásul azt is rosszul játszó csapat mit kereshet a kieséses szakaszban. A célfutball szó sem állja meg itt igazán a helyét, mert a célfutbann az, amint José Mourinho Interje játszott, vagy az olaszok általában. Nem, ez nem célfutball, hanem óriási mázli, amit a teljesen szétesett oroszok szolgáltattak, akik valószínűleg annyira hozzá szoktak a rendszerváltás előtt, hogy majd Ukrajna összehoz pár kapu eltalálására is képes csatárt, hogy hirtelen komolyanvehető góllövő nélkül maradtak. 

Nem szabad elmenni természetesen Advocaat parádés cseréi mellett sem, aki ügyesen hozott be védekező középpályás és a támadásokban is aktív jobb szélső helyett csatárokat, hogy aztán ne legyen, aki képes megszerezni és megjátszani labdákat, aminek segítségével az amúgy totálisan reménytelen görögöknek lett pechük, amiért csak ennyivel győztek.

A botrányos formaingadozás amúgy egy egész generáció csúfos búcsúját is jelenti, hiszen az Eb legöregebb keretének jópár tagja nem valószínű, hogy kijut már világversenyre, aki igen, az pedig közel sem ilyen jó formában. Aggódni nem kell, nem Dzagojev az egyetlen ígéretes fiatal ott keleten, de a nagyon jól működő utánpótlás nevelésnek nem ártana azt a kiegyensúlyozottságot megtanítania, amit két holland szövetségi kapitánynak sem sikerült.

5 komment

Címkék: görögország kiesés csoportkör

Kötelező nyerni!

2012.06.16. 14:35 apukov

Ma elkezdődik az A csoport utolsó köre, ahol a minden tekintetben szebb napokat látott Görögország a soros ellenfél. Kár is nagyon szaporítani a szót, a győzelem kötelező! De azért kicsit elemezzük, miért is az!

Az első és egyben legnagyobb bizonyíték a szbornaja esélyességére a csoport állása, hiszen, amíg az oroszok 4 pontjukkal vezetik a csoportot, addig a görögök az egy döntetlenjükkel az utolsó helyen kullognak, amit a lengyelek elleni nyitómeccsen értek el. Most a károgók jöhetnének azzal, hogy "bezzeg az oroszok is ikszeltek a házigazdákkal", de akkor gyorsan hozzátenném, hogy a görögök azoktól a csehektől kaptak ki, akiket mi simán elpáholtunk. 

599478_350409188363963_1682899336_n_1.jpg

A görögöket otthon sem várja jobb élet

Nem mellesleg a görögök meccskezdései sem nevezhetőek éppen parádésnak, hiszen, míg a lengyelek ellen 17. percig bírták kapott gól nélkül, addig a cseheknek 6 perc alatt sikerült kettőt is berámolniuk a helléneknek.
Ráadásként csapatunk 16 meccs óta nem kapott ki a görögöktől (8 összecsapásból 4 győzelem 4 döntetlen), sőt a csapatok örökmérlege is erős orosz fölényt mutat (21 meccsből 13 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség).
A két játékoskeret erősségét elnézve sem beszélhetünk azonos színvonalról, mindkét csapat kerete döntően a saját bajnokságukra épül, így már az is mellettünk szól, hogy az orosz bajnokság jóval erősebb a görögnél.
Innentől már csak a Dzagojev- Arsavin duónak kell hozni azt, amit eddig, és nem lesz kérdés ki játssza majd a focit, így a görögök is bevallhatják majd maguknak hazafelé menet, hogy 2004-ből már nem lehet megélni.
Aztán, hogy mi várja majd őket otthon, hamarosan kiderül, de lehet nemzeti ünnep lesz görög honban, ha kiesnek, mert így nem kell prémiumot fizetni nekik.

Mi azért a rend kedvéért vegyük számba, hogy milyen esetekben jutnak tovább kedvenceink.

 Csoportelsőként:
– ha legyőzi Görögországot,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Csehország is döntetlent játszik Lengyelországgal
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 1 vagy 2 góllal nyer Csehország
ellen,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 3 góllal nyer Csehország ellen úgy,
hogy legfeljebb kettővel szerez több gólt ma, mint az oroszok,
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 3 góllal nyer Csehország ellen úgy,
hogy pontosan hárommal szerez több gólt ma, mint az oroszok, Oroszországnak
ugyanis jobb az UEFA-koefficiense, mint Lengyelországnak
– ha 1 vagy 2 góllal kikap Görögországtól, és Csehország döntetlent játszik Lengyelországgal

Csoportmásodikként:
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Csehország legyőzi Lengyelországot
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország 3 góllal nyer Csehország ellen úgy,
hogy legalább néggyel több gólt szerez ma, mint az oroszok
– ha döntetlent játszik Görögországgal, és Lengyelország legalább 4 góllal nyer Csehország
ellen
– ha 3, 4 vagy 5 góllal kikap Görögországtól, és Csehország döntetlent játszik Lengyelországgal

Mi csak az első verzióban hiszünk, így nem is kell majd számolgatni Varsóban késő este, és reméljük az egyetlen izgalmat az jelenti majd, hogy a jelenleg sárga lapok miatt veszélyeztetett játékosok ne kapják meg a másodikat, így "kipontozódva" a negyeddöntőre.

Oroszország- Görögország
Varsó, Nemzeti Stadion, 20.45 Vezeti: Eriksson (svéd)

Várható kezdőcsapatok:

Oroszország: Malafejev - Anyjukov, Ignasevics, Berezuckij, Zsirkov - Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov - Dzagojev, Pavljucsenko, Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat.

Görögország: Szifakisz – Toroszidisz, Papasztatopulosz, K. Papadopulosz, Holevasz – Maniatisz, Kacuranisz, Karagunisz – Szalpingidisz, Gekasz, Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos.

2 komment

Címkék: orosz válság görög beharangozó 2012 euro szbornaja

Amikor már egy szövetségi kapitány is azt mondja a saját csapatáról, hogy bárkit képes megverni és bárkitől képes kikapni, ott gondok vannak. Mi reménykedtünk benne, hogy Dick Advocaat jellemzése az orosz válogatottról csak a szokásos szerénykedés, de a Csehország utáni meccsen Lengyelország ellen kiderült, hogy két meccs között olyan formaingadozásra képes az egész társaság, mint amekkorára a bevodkázott orosz, ha szexre kerül a sor.
Nem mintha olyan szörnyű eredmény lenne a Lengyelország elért egygólos döntetlen, hiszen mégis csak a teljes bírói karral felvértezett házigazdákról van szó, inkább a mutatott játékkal voltak gondok, ami különösen annak fényében volt semmilyen és unalmas, hogy egész nap arról volt szó, mekkora feszkó lesz a meccsen. A stadionon kívül volt is, de mintha mindkét csapat játékosai le akarták volna nyugtatni a közeget azzal, hogy semmit nem csinálnak.

Az oroszoknál Kerzsakov járt élen ezen a téren, aki az első félidőben még nagyjából hozta a formáját (értsd: nem találta el a kaput), a másodikban viszont már ezzel sem nagyon próbálkozott. Érdemes még szót ejteni Arsavinról, aki ezen a meccsen mutatta be, miért kellett Szentpéterváron készülnie az Eb-re London helyett, de Dzagojevet pedig csak a gólja menti meg a láthatatlan embernek kijáró különdíjtól.
A legszomorúbb mégis az, hogy az egész csapat úgy nézett ki, mint akik lejátszottak egyhuzamban másfél szezont. Ezzel nincs semmi baj, mert tényleg lejátszottak másfél szezont, csak ahhoz képest, hogy a cseheket hogy szétfutották a nyitónapon, most fáradtnak tűntek.
Aggódni nem kell, ez a keret bármire képes, hiszen még így sem játszott rosszabbul, mint a körbenyalt hollandok, hogy az angolokról és a franciákról ne is beszéljünk. Láttuk, hogy képesek tökéletes produkcióra is, a továbbjutás már biztosan megvan, csak valahogy azt kéne kitalálnia Advocaatnak, hogy ezeket a formahanyatlásokat azokra a meccsekre időzítse, amiket így is meg lehet nyerni. Jaj várjunk csak, ez itt az Eb, itt nincsenek ilyen meccsek.

3 komment

Címkék: összefoglaló lengyelország csoportkör

A mai lengyel-orosz meccs a csapatok játékerejét tekintve nem számít csúcsrangadónak, de a két nép múltját ismerve biztosan állíthatjuk, nem lesznek nyugodtak a kedélyek sem a pályán, sem azon kívül. Hisz hogyan is cseresznyézhet egy tálból két nemzet, melynek közös történelme háborúk, vérengzések, megszállások és forradalmak évszázadokra visszanyúló váltakozása, és hiába hagyta el az utolsó orosz katona lassan húsz éve Lengyelországot, a két szomszéd közti ellenérzés a mai napig sem szűnt meg. Mindezt jól példázza, mikor 2010-ben lezuhant a teljes lengyel állami vezetést szállító repülőgép a katyńi mészárlás 70. évfordulójára tartva, és - bár a katasztrófát hivatalosan a pilóta rovására írták - a lengyelek nagy része azóta is megvan róla győződve, hogy azt a KGB utódszervezete manipulálta.

polsko_rusko.jpg
Ilyen előzmények után nem csoda, hogy az orosz és lengyel felelős futballvezetői egyaránt nem győzik hangsúlyozni, hogy a futball és a politika két külön történet. Azonban erről ha megkérdezünk egy orosz vagy egy lengyel átlagpolgárt, valószínűleg egy erőteljes köpéssel válaszol a másik nép nevét hallva, nem beszélve a két ország huligánjairól, akik eddig a legtöbb problémát okozták az Eb-n. A harmadik félidőre tehát nagy összegben lehet fogadni, de mi azért jóhiszeműen figyelembe vesszük a futball és a politika különválását, így, miután taglaltuk a mérkőzés várható körítését, nézzünk be a pályára is!
Fiaink iskolajátékkal, 4-1-es győzelemmel nyitottak a csehek ellen, és a mutatott produkció alapján a csoport elsőszámú esélyesévé léptünk elő, hiszen a csoport másik meccsén mai ellenfelünk nem tudta megverni a harmatgyenge görögöket (1-1). Ez azért is ciki, mert azóta is világosan látszik, hogy ez az Eb sem lesz az, ahol nem nyomják a házigazdákat, így mellettük a 2004-es Eb-t bunkerfocival bemákoló görögök is szimpatikus csapatnak tűntek.
Hazai pálya ide vagy oda, ha ugyanolyan elszántsággal és lendülettel lép pályára válogatottunk ma este, mint tette azt a csehek ellen, különösebb gond nélkül legyőzhetik őket. Valószínűleg érzik ezt a lengyelek is, bár az előzetes összeállítás szerint nem állítanak be túl sok védőt, pedig hát nyilván kéne.
Ami minket illett, egy változás várható az előző meccshez képest: a tengernyi helyzetet kihagyó Kerzsakov helyett a csehek ellen góllal beszálló, a 2008-as Eb egyik hőse, Pavljucsenko kezdhet, ami valamennyire indokolt is. Egy biztos, a taktikán változtatni mindenképp hiba lenne, hiszen a pénteken bemutatott kreatív támadójátékkal egészen biztos, hogy szétzilálható lesz a statikus lengyel védelem, de hisszük, hogy  tudja ezt Advocaat is.
És, hogy mennyire akarják szétválasztani a politikát a futballtól a két nemzet játékosai is, arról Łukasz Piszczek, a lengyelek Dortmundban játszó hátvédének nyilatkozata árulkodik: "A pénteken látottak alapján az oroszok az esélyesek, Andrej Arsavinék villámgyors, kreatív futballja eddig az Eb kellemes meglepetése. Taktikájuk pofonegyszerű: megszállják saját kapujuk előterét – a megszállásban amúgy is óriási a rutinjuk -, aztán a labdaszerzést követi a viharos ellentámadás – történelmileg szintén otthon vannak ebben."

Lengyelország-Oroszország

Varsó, Nemzeti Stadion, kedd, 20.45 óra. v.: Wolfgang Stark (német)

Várható kezdőcsapatok
Lengyelország: Tyton - Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch - Polanski, Dudka,
Murawski - Blaszczykowski, Obraniak - Lewandowski
Oroszország: Malafejev - Anyjukov, Ignasevics, Berezuckij, Zsirkov - Sirakov, Gyenyiszov, Zirjanov - Dzagojev, Pavljucsenko, Arsavin.

1 komment

Címkék: lengyelország csoportmeccs

Az Andrejgrád blog szakértőkből álló szerkesztősége egyáltalán nem titkolta egy percig sem, hogy a Csehország elleni mérkőzést erődemonstrációnak fogja fel, ezért most ki is jelenthetjük, hogy minden a várakozásaink szerint ment, bár arra kevesen számítottak, hogy ennyire nem ütközünk semmiféle ellenállásba.
Az előzetes információkkal ellentétben Advocaat mégsem állítótta be Akinfejevet, hanem az utóbbi jópár hónapot tisztességgel végigvédő Malafejev került a kapuba, a felállás maradékában nem volt meglepetés, abban viszont igen, hogy Oroszország pontosan ott folytatta, ahol a négy évvel ezelőtti Eb-n abbahagyta. Hatékony, tetszetős játék, folyamatos hajtás, és elképesztő tudatosság. Ennek köszönhető, hogy a csehek még meg is köszönhetik ezt a négy gólt, amiből amúgy kettőben is benne volt kissé a világ legjobb kapusaként emlegetett Petr Čech.
Kicsit még jobbnak tűnik ez a csapat, mint a 2008-as, és ez két dolognak köszönhető, mégpedig az elmúlt négy évnek és az ezzel érkező összeszokottságnak, valamint egy plusz Alan Dzagojevnek a kezdőcsapatban, aki úgy rúgott két gólt, hogy tulajdonképpen nem játszott különlegesen jól.
A kontinuitás sajnos azon is érezhető, hogy nagyon sok helyzetet hagyunk ki. Ez a kevésbé erős ellenfelek ellen nem lehet gond, de amint továbbjutunk a csoportból - merthogy továbbjutunk a csoportból - és elénk kerül egy igazán komoly ellenfél, nagyon zavaró lesz, amikor Kerzsakov össze-vissza lövöldözi a labdákat ziccerben. Ha valaki a meccs alapján úgy gondolná, hogy a Lokomotiv Moszkvához visszatért Roman Pavljucsenjko jobb, anna szólok, hogy négy évvel ezelőtt épp ő került rendszeresen ezerszázalékos helyzetekbe, hogy aztán jól kilőjje a kapu mögött álló fotósokat.
Advocaat egyébként valami olyasmit csinál a Zenites különítménnyel, mint amit a spanyoloknál látunk a Barcelonásokkal tehát konkrét csapatrészeket ültetett át a válogatottba, így például a Zenit Szentpétervárban is csodásan működő Gyenyiszov - Sirokov - Zirjanov hármas tudott nagyot alkotni úgy, hogy minden gondolatát ismerték a másiknak, és persze a láthatatlan ember - korszakos zseni szerepeket percenként cserélgető Arsavin is tudta, mikor és kinek kell passzolni.
Az orosz válogatottnak nem kéne elbíznia magát ettől függetlenül, mivel ránézésre Csehországnál csak erősebb ellenféllel találkozhat a továbbiakban. Ahogy említettük, erődemonstrációnak jó volt, láttunk egy tökéletesen szervezett, csak pár percekre kihagyó csapatot kihasználni a szinte minden pozícióban tetten érhető fölényüket. Nagyon közel van a lengyelek elleni találkozó, akiknél szintén erősebb a keret, de hát mindannyian tudjuk, mennyire pofátlanul fújnak a hazai csapatoknak.

Jegyzőkönyv:

OROSZORSZÁG–CSEHORSZÁG 4–1
Wroclaw, Városi Stadion, 40 803 néző. Játékvezető:
Webb (angol)

Oroszország: Malafejev – Anjukov, A. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov – Dzagojev (Kokorin, 84.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 73.), Arsavin. Szövetségi kapitány: Dick Advocaat
Kispad: Akinfejev, Sunyin, Saronov, Granat, Nababkin, Izmajlov, Kombarov, Kokorin, Glusakov, Szemsov, Pavljucsenko, Pogrebnjak

Csehország: Cech – Gebre Selassie, Hubník, Sivok, Kadlec – Plasil, Jirácek (Petrzela, 76.) – Pilar, Rosicky, Rezek (Hübschman, a szünetben) – Baros (Lafata, 85.). Szövetségi kapitány: Michal Bílek
Kispad: Lastuvka, Drobny, Suchy, Limbersky, Rajtoral, Petrzela, Hübschman, Kolár, Darida, Necid, Pekhart, Lafata

Gólszerző: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.), ill. Pilar (52.)

Szólj hozzá!

Címkék: csehország csoportkör

Ameddig a többi csapat mindenféle nyilvános eseményeken szépelgett, a Szbornaja egy nyilvánosságtól jól elzárt hotelben készült fel a csoportelsőségre, korábban pedig az elején akadozó, de a végére nagyszerűvé vált játékkal. Persze mindannyian tudjuk, mennyit ér egy felkészülési meccsen elért eredmény, azért az olasz válogatottat még akkor is nagy fegyvertény három góllal elgyepálni, ha szegények egy akkora parasztban látják a megváltót, mint Balotelli. Ezzel a hátszéllel jó elindulni az Eb leggyengébbnek kikiáltott csoportjának, ahol természetesen nem is lehet más cél, mint megnyerni az összes meccset.
A csehek elleni nyitás már eleve pikáns, de hát az oroszoknak mindenki vissza akar vágni azért a kommunizmus dolog miatt. Szerencsére aki ismeri a két keretet, annak nem is lehet kérdés, hogy az orosz keret erősebb nevekből áll, és ezen az sem változtat, hogy az ellenfélnél Rosicky valószínűleg kifogta azt az egy napot az évben, amikor épp nem sérült. Petr Czech teljesítménye természetesen kulcskérdés, aki szerencsére már közel sem olyan megbízható kapus, mint pár évvel ezelőtt volt.
Szerintünk ezek miatt is annyi a lényeg, hogy a saját stílust kell hozni, ami a mindig gyümölcsöző orosz - holland közös munka következtében rövid passzos lesz és látványos, ám mégsem megy át spanyolosan lányosba. A csapatunk összeszokott, épp jó korban van a többség, arra pedig még a kissé lassú középső védőinknek is képesnek kell lennie, hogy megállítsák az évek óta köznevetség tárgyát képező Milan Barošt.


A legfontosabb természetesen Arsavin formája, illetve az, hogy a zsenink melyik lábával kelt fel. Ha elkapja az ívet, akkor lehet akármilyen ígéretes a vele szemben védekező Gebre Selassie, épp úgy hülyét csinál belőle, mint a világ bármelyik elit védelméből, ha viszont csak grimaszolni fog 90 percen keresztül, akkor emberelőnyben játszhatnak a csehek.
A kezdőcsapatban még vannak kérdések, de valószínűleg Advocaat az olaszok ellen parádézó játékosokat fogja pályára küldeni, talán kapusposzton jöhet változás, hiszen Igor Akinfejev kisebb sérüléssel bajlódik, szerencsére a Zenites Malafejev már többször is bizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani.
A meccs egyik legizgalmasabb része természetesen most sem a pályán történik, ugyanis az oroszok még mindig nem küldték el a meccsekről eltiltott szurkolók listáját, márpedig a habitusukat ismerve bőven számíthatunk valami igazán nagy balhéra, amire a lengyel ultrák ráadásul bármikor kaphatók.
A tippünk egy laza 2-0 ide, a stadionon kívüli eseményekről pedig nem szeretnénk beszélni.

 

3 komment

Címkék: csehország beharangozó első meccs

A 2008-as Eb bravúr után nem cseng rosszul a párosítás, azonban a felkészülési meccseket tekintve nehéz eldönteni melyik a válogatott igazi arca. 

Egy arcpirító, litvánok elleni 0-0 után sokan már legyintettek a Szbornajára, sőt, többen az Eb leggyengébbnek titulált csoportjából (görög,lengyel,cseh trió mellett az oroszok) való továbbjutását is megkérdőjelezték. Azonban rá pár napra az Olaszország elleni, zürichi 3-0-ra rengetegen felkapták a fejüket, hiszen a litvánoknál egy jóval erőssebb, az Eb győzelemre is esélyes válogattat lépett le Advocaat legénysége. Amellett, hogy az orosz csapat a góltalanságra is rácáfolt, jó volt nézni, ahogy lestaktikájukkal idegesítik Balotellit és társait, szemre is tetszetős, gyors, rövid passzos játékkal fejlődtek fel támadásba, és végre a helyzetek értékesítését sem érheti különösebb kritika.

220px-Dick_Advocaat_2011_Russia.jpg
Kritikus maradt azonban Advocaat, aki elmondta, hogy az olaszok elleni győzelem magabiztosságot adhat ugyan, de ennek ellenére sem tartja favoritnak csapatát a végső diadalra, sőt ez a mérkőzés is bőven rávilágított a hibákra, főleg a védelemben, amit ki kell küszöbölni a pénteki rajtig. A "Dutchman" elárulta azt is, hogy már most összeállt a fejében a kezdő tizenegy, azonban hangsúlyozta, hogy Akinfejev szerepeltetését nem fogja kockáztatni, ha a bevizesedett térde nem jön rendbe a csehek elleni nyitómeccsig.
Érdekesség, hogy az orosz huligánok listáját még mindig nem kapták meg a lengyel hatóságok, így szabadon utazhatnak garázdálkodhatnak, sőt, mivel a lengyel törvények ezt nem tiltják, a vörös csillagot is kihelyezhetik a stadionokban, protestálva a múltbéli történéseket.
Kérdés, hogy mit szólnak majd ehhez a derék lengyel hazafiak.

Ne feledjük, pénteken hadba száll az orosz legénység, 20.45-től  Csehország ellen, élesben, akkor már több kérdésre választ kaphatunk!

A mérkőzésről bővebb beharangozó hamarosan a blogon!

2 komment

Címkék: orosz csehország vörös csillag huligánok lengyelek szbornaja advocaat

Maga az orosz válogatott 1991-ben a Szovjetunió szétszakadásával, így Oroszország megalakulásával jött létre. Az exszovjet tagállamok gyors egymásutánban alakultak, majd tagozódtak be az európai, illetve az ázsiai szövetségbe, közülük Oroszország az UEFA tagja lett, mint a szovjet futball örököse, a válogatott eredményeinek jogutódja. Az ezt követő majd 11 évet vesszük górcső alá.

Russianfa.png

A kezdetek

Az orosz válogatott megalakulását követő első hivatalos mérkőzését Mexikó (1992. augusztus 16.) ellen vívta Moszkvában, sikerrel, hiszen 2-0-ra verték közép-amerikai riválisukat.   

Az első világversenyen való részvételükre sem kellett sokat várni, már az 1994-es VB-re kvalifikálták magukat. A Pavel Szadirin szövetségi kapitány vezette válogatottat Görögország, Jugoszlávia, Izland, Magyarország és Luxemburg mellé az 5-ös csoportba sorsolták a világbajnoki-selejtezőkre. Politikai okokból Jugoszláviát már a selejtezők megkezdése előtt kizárták, így az orosz válogatott végül 6 győzelemmel és 2 döntetlennel (Magyarországot oda-vissza verték 3-0, ill. 3-1 arányban), Görögországgal együtt jutott ki az egyesült államokbeli VB-re. Ekkor a csapat tapasztalt veteránokból – például Sztanyiszlav Csercseszov,Alekszandr Borogyuk –, valamint akkoriban pályájuk csúcsán lévő fiatalokból – például Viktor Onopko, Oleg Szalenko, Alekszandr Mosztovoj, Vlagyimir Beszcsasztnih vagy Valerij Karpin – állt.

A világbajnokság csoportkörében Kamerunnal, Svédországgal és Brazíliával kerültek össze, így már a kezdés előtt minimálisra csökkentek az oroszok továbbjutási esélyei. A papírforma be is igazolódott, ugyanis előbb a braziloktól 2:0-s, a svédektől 3:1-es vereséget szenvedtek. A harmadik forduló előtt pont nélkül állt a csapat, így tulajdonképpen tét nélküli volt a Kamerun elleni meccs. Ennek megfelelően a felszabadult, minden tehertől mentes orosz válogatott 6:1-re kiütötte a kameruniakat többek között Oleg Szalenko 5 góljával, ami a mai napig rekord a VB-k történetében. Végül a csapat 3 szerzett pontjával a csoport 3. helyén végzett, és kiestek. A VB-n nyújtott gyenge teljesítmény miatt menesztették a szövetségi kapitányt, Pavel Szadirint, és helyére Oleg Romancev került.

Romancev először, másodszor…

A kapitányváltás után Romancevnek kellett kivezetni a Szbornaját az 1996-os Eb-re, amely azok után nem is volt nehéz feladat, hogy toronymagasan a legkönnyebb csoportba sorsolták őket, Skócia, Görögország, Finnország, San Marino és Feröer mellé, így 8 győzelem és 2 döntetlennel jutottak ki az Európa Bajnokságra. 

Az Eb-n már nem volt ekkora szerencséjük a sorsolással, hiszen a „halálcsoportba” Csehország, Németország és Olaszország mellé kaptak besorolást. Az első meccsen az olaszok ellen 2-1-re alulmaradtak, így sok jót a németek elleni meccs sem sejtetett. Ennek ellenére a félidő 0-0-ás döntetlennel zárult, azonban a második etapra jött a német henger és végül hármat berámolva ütötték ki derék orosz barátaikat. A csehek elleni meccs így már tét nélküli volt, amely végül egy fordulatos meccsen 3-3-as döntetlennel végződött. A csalódást keltő Eb után Romancev lemondott.

Az új szövetségi kapitánynak, Borisz Ignatyevnek az volt a feladata, hogy kivezesse az 1998-as világbajnokságra a Szbornaját. Annak rendje és módja szerint ismét bemákolták a selejtező sorsolását, hiszen Bulgáriával, Izraellel, Ciprussal és Luxemburggal sorsolták őket össze, de a generációváltáson áteső válogatott felemás eredményeket produkált. Az első két meccsen győzni tudtak Ciprus és Luxemburg ellen, ezt követte két döntetlen (Izrael és Ciprus), majd ismét két győzelem (Luxemburg és Izrael), Bulgária ellen viszont kikaptak 1:0-ra, így a visszavágón hiába verték 4-2-re a bolgárokat, csak a 2. helyet tudták elcsípni a csoportban, ami pótselejtezőt eredményezett. Itt már nem volt akkora szerencséjük, hiszen Olaszország jutott ellenfélül, ahol a moszkvai 1-1 után, a nápolyi visszavágón 1-0-ra nyertek az olaszok, így Oroszország lemaradt a VB-ről.

A következő cél a 2000-es belga-holland közös rendezésű Eb-re való kijutás volt, a korábbi szovjet legenda, Anatolij Bisovec vezetésével. Az orosz válogatott a 4. selejtezőcsoportba került, Franciaország, Ukrajna, Izland és Örményország társaságába, ahol a két legnagyobb esélyesnek a franciákat és az oroszokat tartották. A Szbornaja viszont az első három meccsét rögtön elveszítette, sorrendben Ukrajna, Franciaország és Örményország ellen, így az orosz szövetség rögtön kirúgta Bisovecet, és a szebb folytatást Romancev reaktiválásban látta. A feltámadás sikerült, hiszen a következő 6 meccsét megnyerte az orosz válogatott, azonban a sorsdöntő, ukránok elleni mérkőzésen - ahol a győzelem pótselejtezőt ért volna - 1-1-es döntetlen született, így az oroszoknak ezúttal csak a csoport harmadik helye jutott. 

Ennek ellenére hosszabbítottak Romancevvel, cserébe a 2002-es VB részvételt kellett garantálnia. Az már nem is meglepetés, hogy egy könnyű csoportba került a válogatott, Szlovénia, Jugoszlávia, Svájc, Feröer és Luxemburg mellé az 1-es csoportba, ahonnan 7 győzelemmel, 2 döntetlennel és egy vereséggel jutottak ki egyenes ágon a világbajnokságra. A sorsolásnál Fortuna ismét az oroszokkal volt, és a leggyengébbnek tartott kvartettbe, Japán, Tunézia és Belgium mellé kaptak besorolást. A válogatott kerete ekkor tapasztalt veteránok (Karpin, Onopko) és fiatal tehetségek (Szicsov és Kerzsakov) egyvelege volt. Az első meccsen simán, 2-0-ra győzték le Tunéziát, majd következtek a házigazda japánok, akiktől Inamoto 51. percben szerzett góljával 1-0-ra kikaptak. Ennek ellenére a belgák ellen elég lett volna egy iksz a továbbjutáshoz. A világbajnokság egyik legjobb meccsén azonban, 3-2-re alulmaradtak, így Oroszország a csoportkörben búcsúzott. 

(Ki)útkeresés

A kiesést az orosz közvélemény kudarcként élte meg, ezért Romancevnek ismét búcsúznia kellett. Helyére a CSKA Moszkva és az orosz utánpótlás-válogatott akkori trénere, Valerij Gazzajev került, a cél változatlan, a következő tornára való kvalifikáció. A 2004-es Eb selejtezők alkalmával, Svájccal, Írországgal, Albániával és Grúziával kerültek össze. A felemás eredmények (2 győzelem, 1 döntetlen 2 vereség) Gazzajev állásába kerültek, így a hátralévő mérkőzéseken már Georgij Jarcev irányított, akivel végül kiharcolták a pótselejtezős helyezést. Az ellenfél Wales, a moszkvai 0-0 után pedig 1-0-ra nyertek Cardiffban, így a minimális célkitűzés elérése sikerült. Ez a győzelmet azonban beárnyékolta Jegor Tyitov pozitív drogtesztje, így sokan az oroszok kizárását követelték (főleg Wales), végül csak egy éves eltiltás járt a játékosnak. 

A Szbornaja bikaerős csoportba, a házigazda portugálok, a spanyolok és a későbbi győztes görögök mellé került, így a továbbjutás szempontjából a legvadabb orosz fanok sem tartották favoritnak csapatukat.  Az első meccsen 1-0-ás vereség Spanyolországtól, majd Portugália ellen 0-2, így a harmadik, tét nélküli meccsen sikerült 2-1-re megverni görögöket, azonban ez csak szépségtapaszként szolgált, a továbbjutás ismét elmaradt. 

A 2006-os VB-selejtezőkön továbbra is Jarcev vezetésével szerepelt az orosz csapat, a csoportellenfelek ezúttal a portugálok, a szlovákok, az észtek, a lettek, Luxemburg és Lichtenstein voltak.  Itt a portugálok voltak a csoport abszolút favoritjai. Oroszország egy nem túl biztató 1:1-es döntetlennel kezdett hazai pályán, Szlovákia ellen 2004. szeptember 7-én. A következő fordulóban Luxemburgot ütötték ki egy sima 4:0-lal. Ezután elszenvedték történetük egyik legnagyobb arányú vereségét, Portugália 7:1-re győzte le őket. Később nyertek Liechtenstein és Észtország ellen, de az észtek elleni visszavágó 1:1-es eredménye után Jarcevet kirúgták, helyére Jurij Szemin került. Első meccsén rögtön győzelmet ünnepelhetett az orosz együttes, 2:0-ra győztek Lettország ellen. A visszavágón, Rigában 1:1 született. Ekkor úgy tűnt, az oroszoknak sikerül lehagynia üldözőiket, ugyanis döntő győzelmeket arattak Luxemburg és Lichtenstein ellen is, emellett egy nagyon fontos 0:0-s döntetlent játszottak Portugáliával. Az utolsó fordulóban, Szlovákia ellen győzniük kellett ahhoz, hogy pótselejtezős helyen végezzenek. Ám, mivel csak 0:0-t tudtak elérni, ezért 1 ponttal lemaradtak a szlovákok mögött, és csak a 3. helyen végeztek. Az együttes 23 ponttal, 6 győzelemmel, 5 döntetlennel és 1 vereséggel zárta a selejtezőket.

A dicsőséges osztrák-svájci hadjárat

A csalódást keltő világbajnoki selejtezők után az orosz szövetség mindenképpen szeretett volna egy olyan külföldi edzőt, akivel az orosz válogatott újjászülethet. 2006. április 10-én meg is egyeztek a holland Guus Hiddinkkel, akiről tudjuk, hogy szerződtetni nem olcsó mulatság. Azonban a befektetés meghozta gyümölcsét, a selejtezőket a második helyen zárták Horvátország mögött, és nagy meglepetésre Anglia előtt (a csoportban még Észtország, Izrael, Macedónia és Andorra szerepelt), így ki is jutottak az EB-re, 7 győzelemmel 3 döntetlennel és 2 vereséggel. 

Az Európa-bajnokságon a D csoportba sorsolták az oroszokat, Spanyolország, Svédország és Görögország mellé. Az első mérkőzésen rögtön a bivalyerős spanyolok kezdett a Szbornaja, ahol Villa mesterhármasára és Fabregas góljára csak Pavljucsenkonak volt válasza, így meglehetősen sima vereség indult az Eb. Ahhoz, hogy továbbjutásról lehessen beszélni, meg kellett nyerni a következő két mérkőzést. A következő ellenfél a címvédő Görögország volt, akiket sikerült legyőzni Zirjanov góljával, így jöhetett a svédek elleni ki-ki meccs, ahol végül 2-0-ra diadalmaskodott az orosz válogatott Pavljucsenko és a későbbi Eb felfedezett Arsavin góljával. 

Hogy Arsavin mennyire volt tarthatatlan, arról a hollandok tudnának leginkább mesélni, hiszen a negyeddöntőben a narancsosokkal találkoztak az oroszok. A meccs 56. percében ismét Pavljucsenko villant, azonban az állást Van Nistelrooy kiegyenlítette a 86. percben, így jöhetett a hosszabbítás, ahol megtörtént a csoda, hiszen előbb Torbinszkij, majd Arsavin is gólt szerzett, így a Szbornaja 3-1-re elütötte a végső győzelemre is esélyes Oranjét.

 Ezt a diadalt tartották a legnagyobb meglepetésnek, sőt, ez a győzelem eredményezte azt, hogy a szakmabeliek már az Eb megnyerését sem tartották elképzelhetetlennek. Azonban az elődöntőben a spanyolok jelentették a végállomást, akik ismét rendkívül simán, 3-0-ra nyertek, Xavi, Güiza és Silva góljaival, 3-0-ra. A kieséstől függetlenül az Eb-n való kreatív, megalkuvás nélküli játék feltette az orosz válogatottat az európai elit térképére, ennek bizonyítéka, hogy jó néhány orosz válogatott komoly nyugati klubokba igazolt.

A 2010-es VB-selejtezőkre ennek szellemében, a bravúr megismétlésének reményében készültek az oroszok. A 4. selejtezőcsoportban Németország, Finnország, Wales, Azerbajdzsán és Lichtenstein volt az ellenfél. A mérleg 7 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség (mindkettő a németektől), így a végeredmény a második hely, ami pótselejtezőt ért. A sorsolásnál Szlovénia jutott ellenfélként, így nagy meglepetést keltett, hogy végül idegenben lőtt góllal (2-1,0-1) a Szlovénok jutottak ki Dél-Afrikába. A kudarc Hiddink állásába került, de, hogy kivel vágott neki az orosz alakulat a 2012-es selejtezőknek, és azt milyen eredménnyel tette, egy másik post témája lesz. 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: orosz magyarország vb 2008 eb ruszki szbornaja arsavin romancev

Töredelmesen bevalljuk, nem tudtuk rávenni magunkat, hogy az Eb előtti héten is meccsnézéssel töltsük a péntek esténket, pláne kedvenceink litvánok ellen mutatott produkciója után nem tűnt indokoltnak megtudni, mit ér a csapat az olaszok ellen. Ahogy az lenni szokott, kurvára megbántuk, hiszen az eredmény és a beszámolók alapján iskolajátékkal csaptuk meg a digókat a történelem során először. Külön öröm, hogy úgy tűnik, Advocaat hozza a Zenitben megismert taktikai elemeket, és nagyon örülünk Dzagojev játszatásának is. Mivel gólpasszal hálálta ezt meg, szerintem nem túl magas elvárás, hogy állandó kezdő legyen. A védelemről nincs szó, a harmatos olasz támadások alapján nem tudjuk eldönteni, sikerült-e a összeszednie magát a hátsó alakulatnak.

OROSZORSZÁG–OLASZORSZÁG 3–0 (0–0)
Zürich, Letzigrund
Vezette: Hänne (svájci)

OROSZORSZÁG: Malafejev (Akinfejev, 46.) – Nababkin, A. Berezuckij, Ignasevics, Zsirkov (Kombarov, 87.) – Sirokov – Arsavin, Gyenyiszov, Zirjanov, Dzagojev (Kokorin, 85.) – Kerzsakov (Pavljucsenko, 63.). Szövetségi kapitány: Dick Advocaat

OLASZORSZÁG: Buffon (De Sanctis, 46.) – Maggio, Barzagli, Bonucci, Balzaretti (Ogbonna, 54.) – De Rossi (Motta, 60.), Pirlo (Di Natale, 69.), Marchisio – Montolivo (Nocerino, 60.) – Balotelli, Cassano (Giovinco, 69.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli

Gólszerző: Kerzsakov (59.), Sirokov (75., 89.)

1 komment

Címkék: olaszország barátságos dzagojev

Besült főpróba

2012.05.30. 12:54 apukov

Az Uruguay elleni 1-1 után kíváncsian vártam, hogy Dick Advocaat milyen taktikai elemeket gyakoroltat majd, és csapata mennyiben valósítja meg ezen elképzeléseket egy jóval gyengébb ellenféllel szemben, azonban kb. 10 perc sem kellett ahhoz, hogy rájöjjek, sokkal érdekesebb a körülményekről szólni, mint magáról a meccsről.

A mi Torghellénk németek elleni két gólja után tudvalevő, hogy ezeknek a közvetlen világesemény előtti, félkészülési meccseknek semmi értelme, főleg nem akkor, ha azt elviszik egy olyan helyre, ahol a kutya sem kíváncsi rá. Így történt ez az orosz- litván meccsel is, amit Nyonban rendeztek, egy olyan pályán, ahol végig az volt a legnagyobb félelmem, hogy vajon mikor rúgják át a labdát a szomszéd pályáról, vagy éppen mikor szalad be egy bevodkázott orosz vagy éppen litván szurkoló a pályára, hogy megmutassa nem csak Jimmy Jump létezik. Előbbi azért nem történt meg, mert a másik pályán tudtak focizni, utóbbi pedig azért, mert nem igazán voltak szurkolók a meccsen. Néha azért felhangzott egy 10-15 fős keménymag artikulálatlan dala a kamera alatti részről, de azt soha nem tudjuk meg, hogy csak valamelyik kispad zendített rá biztatásképpen, vagy voltak tényleg olyan hülyék, akik elutaztak Svájcba ezért a meccsért. Na, jó, azért ne legyünk ennyire szigorúak, ezt ők sem tudhatták előre.

A találkozón ugyanis nagyjából az első 20 perc volt értékelhető, de az sem az orosz hengerről szólt, sokkal inkább arról, ami az Eb-n is baj lehet a Szbornaja számára, miszerint iszonyatosan lassú a védelem. Ebben az időszakban a litvánok meglehetősen meglepték az oroszokat gyors futballjukkal, magukat egy olyan felszabadítással, amiből kis híján öngól született (a kapufa mentett), engem pedig azzal, hogy hirtelen László Csabát mutatta a kamera, akiről nem is tudtam, hogy egy ideje kinevezték a litvánok szövetségi kapitányának. Mindenesetre ez alapján a meccs alapján eléggé összekapta a nem túl acélos litván válogatottat, hiszen hiába vezetettek több formás akciót az oroszok, legközelebb a gólszerzéshez csak kapufák révén jutottak, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első félidő.

A második etapra négyet is cserélt Advocaat: Zsirkov, Kokorin, Dzagojev és Pavljucsenkó pályára lépésével próbált változtatni a játék képén, felemás eredménnyel, hiszen fölényben játszottak az oroszok, azonban nagyobb helyzetei inkább a litvánoknak voltak, akik, ha egy leheletnyivel komolyabb játékerőt képviselnének, vagy minimum lenne egy épkézláb csatáruk, megnyerhették volna a meccset.

Mindent összevetve bőven van még mit javítani az Eb-ig, ha ebből a találkozóból indulunk ki. A védelem lassú és körülményes, egy kreatív, gyors játékosokkal rendelkező csapat bőven szétzilálja, a középpálya talán rendben lesz, csak gyorsabban kell felfejlődni támadásba, viszont a csoportból való továbbjutás is megkérdőjelezhetővé válhat, ha a Kerzsakov- Pavljucsenkó- Pogrebnyak hármasból senki nem találja meg a góllövő cipőt, Arsavint pedig kikapcsolják a játékból. Kérdés, hogy a harmatos főpróba után milyen lesz az előadás?!

Jegyzőkönyv
Oroszország–Litvánia 0–0
Nyon

Oroszország: Akinfejev – Ignasevics, A. Berezuckij, Anjukov, Kombarov (Zsirkov, a szünetben) –Izmajlov (Kokorin, a szünetben), Sirokov (Szemsov, 72.), Zirjanov (Dzagojev, a szünetben), Gyenyiszov – Arsavin, Kerzsakov (Pavljucsenko, a szünetben).
Szövetségi kapitány: Dick Advocaat

Litvánia: Setkus – Skerla, Mikuckis, Andriuskevicius, Borovskis – Cesnauskis (Papsys, 56.), Mikoliunas (Eliosius, 72.), Pilibaitis (Panka, 64.) Vicius (Radavicius, 49.) – Danilevicius, Sernas.
Szövetségi kapitány: László Csaba 

 

Szólj hozzá!

Címkék: csaba orosz vodka eb lászló felkészülés litvánia szbornaja arsavin advocaat nyon

Dick Advocaat bejelentett Oroszország végleges keretét, úgyhogy mostantól ezen a 23 néven van a sor, hogy minimum megismételjék a négy évvel ezelőtti csodát.

Kapusok: Igor Akinfejev (CSZKA Moszkva), Vjacseszlav Malafejev (Zenit Szentpétervár), Anton Shunin (Dinamo Moszkva).

Védők: Aleksandr Anyjukov (Zenit Szentpétervár), Alekszej Berezuckij (CSZKA Moszkva), Sergei Ignasevics (CSZKA Moskva), Vladimir Granat (Dinamo Moszkva), Jurij Zsirkov (Anzsi Mahacskala), Dmitri Kombarov (Szpartak Moszkva), Roman Sirokov (Rubin Kazany), Kirill Nababkin (CSZKA Moszkva)

Középpálya: Igor Gyenyiszov (Zenit Szentpétervár), Konstantin Zirjanov (Zenit Szentpétervár), Roman Sirokov ( Zenit Szentpétervár ), Denis Glushakov (Lokomotiv Moszkva), Igor Szemsov (Dinamo Moszkva), Marat Izmajlov (Sporting Clube de Portugal), Alan Dzagojev (CSZKA Moskva)

Csatárok: Andrej Arsavin (Zenit Szentpétervár), Aleksandr Kerzsakov ( Zenit Szentpétervár), Aleksandr Kokorin (Dinamo Moszkva), Roman Pavljucsenkó (Lokomotiv Moszkva), Pavel Pogrebnyak (Fulham)

Kissé meglepő lehet a Rubin Kazany 35 éves csapatkapitányának, Roman Sirokovnak a behívása, aki utoljára 2004-ben képviselhette Oroszországot nemzetközi szinten. A másik fura választás szintén a védelemben van, mert Advocaat elviszi az Eb-re a 26 éves Kirill Nababkint, akire gyakorlatilag senki nem tippelt volna korábban.

Ahogy arra számítani lehetett, összesen két olyan kerettag van, aki Oroszországon kívül játszik. Ezen belül is erős a moszkvai csapatok dominanciája, viszont a Zenit Szentpétervárból kerültek be a legtöbben, heten. 

 

1 komment

Címkék: keret végleges kihirdetés

Uruguay nagyon erős csapat persze, de azért az mégsem bíztató, hogy mindössze egy ordas lesgóllal sikerült ikszelni Moszkvában. Egyedül az adhat okot örömre, hogy azt a lesgólt a csereként beálló Alekszandr Kerzsakov lőtte, aki így talán végleg elfeledtetheti Dick Advocaattal, hogy a nemzetközi szinten bizonyítottak töketlen Pavel Pogrebnyjak legyen az első számú befejező csatár. Érdekes, hogy a tuti kezdőnek gondolt Akinfejev helyett a Zenit 33 éves kapusa, Vjacsiszlav Malafejev állt be védeni. Több szót ne is vesztegessünk erre, itt a két gól és a statisztika. 

 

OROSZORSZÁG–URUGUAY 1–1 (0–0)

Moszkva, Lokomotiv-stadion. V: Blom (holland)

OROSZORSZÁG: Malafejev – Anyjukov, A. Berezuckij (Saronov, 46.), Ignasevics, Zsirkov (Kombarov, 70.), Zirjanov (Glusakov, 77.), Gyenyiszov, Izmajlov (Kokorin, 77.), Sirokov, Arsavin, Pogrebnyjak (Kerzsakov, 46.). Szövetségi kapitány: Dick Advocaat

URUGUAY: Muslera – M. Pereira, Lugano, Godin, Cáceres, A. Pereira (G. Ramirez, 77.), Arevalo Ríos, D. Pérez (Gargano, 76.), Cavani, Forlán, Suárez. Szövetségi kapitány: Óscar Tabárez

G: Kerzsakov (49.), ill. L. Suárez (48.)

 

Szólj hozzá!

Címkék: uruguay felkészülés barátságos kerzsakov

süti beállítások módosítása