A 2008-as Eb bravúr után nem cseng rosszul a párosítás, azonban a felkészülési meccseket tekintve nehéz eldönteni melyik a válogatott igazi arca. 

Egy arcpirító, litvánok elleni 0-0 után sokan már legyintettek a Szbornajára, sőt, többen az Eb leggyengébbnek titulált csoportjából (görög,lengyel,cseh trió mellett az oroszok) való továbbjutását is megkérdőjelezték. Azonban rá pár napra az Olaszország elleni, zürichi 3-0-ra rengetegen felkapták a fejüket, hiszen a litvánoknál egy jóval erőssebb, az Eb győzelemre is esélyes válogattat lépett le Advocaat legénysége. Amellett, hogy az orosz csapat a góltalanságra is rácáfolt, jó volt nézni, ahogy lestaktikájukkal idegesítik Balotellit és társait, szemre is tetszetős, gyors, rövid passzos játékkal fejlődtek fel támadásba, és végre a helyzetek értékesítését sem érheti különösebb kritika.

220px-Dick_Advocaat_2011_Russia.jpg
Kritikus maradt azonban Advocaat, aki elmondta, hogy az olaszok elleni győzelem magabiztosságot adhat ugyan, de ennek ellenére sem tartja favoritnak csapatát a végső diadalra, sőt ez a mérkőzés is bőven rávilágított a hibákra, főleg a védelemben, amit ki kell küszöbölni a pénteki rajtig. A "Dutchman" elárulta azt is, hogy már most összeállt a fejében a kezdő tizenegy, azonban hangsúlyozta, hogy Akinfejev szerepeltetését nem fogja kockáztatni, ha a bevizesedett térde nem jön rendbe a csehek elleni nyitómeccsig.
Érdekesség, hogy az orosz huligánok listáját még mindig nem kapták meg a lengyel hatóságok, így szabadon utazhatnak garázdálkodhatnak, sőt, mivel a lengyel törvények ezt nem tiltják, a vörös csillagot is kihelyezhetik a stadionokban, protestálva a múltbéli történéseket.
Kérdés, hogy mit szólnak majd ehhez a derék lengyel hazafiak.

Ne feledjük, pénteken hadba száll az orosz legénység, 20.45-től  Csehország ellen, élesben, akkor már több kérdésre választ kaphatunk!

A mérkőzésről bővebb beharangozó hamarosan a blogon!

2 komment

Címkék: orosz csehország vörös csillag huligánok lengyelek szbornaja advocaat

A bejegyzés trackback címe:

https://andrejgrad.blog.hu/api/trackback/id/tr234569788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gastro, missing in action 2012.06.07. 17:47:33

na meglátjuk, mindenesetre nekem ők a titkos favoritjaim :)
süti beállítások módosítása