A mai lengyel-orosz meccs a csapatok játékerejét tekintve nem számít csúcsrangadónak, de a két nép múltját ismerve biztosan állíthatjuk, nem lesznek nyugodtak a kedélyek sem a pályán, sem azon kívül. Hisz hogyan is cseresznyézhet egy tálból két nemzet, melynek közös történelme háborúk, vérengzések, megszállások és forradalmak évszázadokra visszanyúló váltakozása, és hiába hagyta el az utolsó orosz katona lassan húsz éve Lengyelországot, a két szomszéd közti ellenérzés a mai napig sem szűnt meg. Mindezt jól példázza, mikor 2010-ben lezuhant a teljes lengyel állami vezetést szállító repülőgép a katyńi mészárlás 70. évfordulójára tartva, és - bár a katasztrófát hivatalosan a pilóta rovására írták - a lengyelek nagy része azóta is megvan róla győződve, hogy azt a KGB utódszervezete manipulálta.

polsko_rusko.jpg
Ilyen előzmények után nem csoda, hogy az orosz és lengyel felelős futballvezetői egyaránt nem győzik hangsúlyozni, hogy a futball és a politika két külön történet. Azonban erről ha megkérdezünk egy orosz vagy egy lengyel átlagpolgárt, valószínűleg egy erőteljes köpéssel válaszol a másik nép nevét hallva, nem beszélve a két ország huligánjairól, akik eddig a legtöbb problémát okozták az Eb-n. A harmadik félidőre tehát nagy összegben lehet fogadni, de mi azért jóhiszeműen figyelembe vesszük a futball és a politika különválását, így, miután taglaltuk a mérkőzés várható körítését, nézzünk be a pályára is!
Fiaink iskolajátékkal, 4-1-es győzelemmel nyitottak a csehek ellen, és a mutatott produkció alapján a csoport elsőszámú esélyesévé léptünk elő, hiszen a csoport másik meccsén mai ellenfelünk nem tudta megverni a harmatgyenge görögöket (1-1). Ez azért is ciki, mert azóta is világosan látszik, hogy ez az Eb sem lesz az, ahol nem nyomják a házigazdákat, így mellettük a 2004-es Eb-t bunkerfocival bemákoló görögök is szimpatikus csapatnak tűntek.
Hazai pálya ide vagy oda, ha ugyanolyan elszántsággal és lendülettel lép pályára válogatottunk ma este, mint tette azt a csehek ellen, különösebb gond nélkül legyőzhetik őket. Valószínűleg érzik ezt a lengyelek is, bár az előzetes összeállítás szerint nem állítanak be túl sok védőt, pedig hát nyilván kéne.
Ami minket illett, egy változás várható az előző meccshez képest: a tengernyi helyzetet kihagyó Kerzsakov helyett a csehek ellen góllal beszálló, a 2008-as Eb egyik hőse, Pavljucsenko kezdhet, ami valamennyire indokolt is. Egy biztos, a taktikán változtatni mindenképp hiba lenne, hiszen a pénteken bemutatott kreatív támadójátékkal egészen biztos, hogy szétzilálható lesz a statikus lengyel védelem, de hisszük, hogy  tudja ezt Advocaat is.
És, hogy mennyire akarják szétválasztani a politikát a futballtól a két nemzet játékosai is, arról Łukasz Piszczek, a lengyelek Dortmundban játszó hátvédének nyilatkozata árulkodik: "A pénteken látottak alapján az oroszok az esélyesek, Andrej Arsavinék villámgyors, kreatív futballja eddig az Eb kellemes meglepetése. Taktikájuk pofonegyszerű: megszállják saját kapujuk előterét – a megszállásban amúgy is óriási a rutinjuk -, aztán a labdaszerzést követi a viharos ellentámadás – történelmileg szintén otthon vannak ebben."

Lengyelország-Oroszország

Varsó, Nemzeti Stadion, kedd, 20.45 óra. v.: Wolfgang Stark (német)

Várható kezdőcsapatok
Lengyelország: Tyton - Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch - Polanski, Dudka,
Murawski - Blaszczykowski, Obraniak - Lewandowski
Oroszország: Malafejev - Anyjukov, Ignasevics, Berezuckij, Zsirkov - Sirakov, Gyenyiszov, Zirjanov - Dzagojev, Pavljucsenko, Arsavin.

1 komment

Címkék: lengyelország csoportmeccs

A bejegyzés trackback címe:

https://andrejgrad.blog.hu/api/trackback/id/tr984583411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bramocki 2012.06.12. 18:11:58

A cikk írójának üzenem, hogy tájékozódjon mielőtt ilyen baromságokat leír. A gép lezuhanásának okaként megjelölt pilóta hiba az orosz ügyészség jelentésében szerepelt. Ez a tézis már csaknem egy éve megdőlt ugyanis az oroszmentes nyomozás során kiderült, hogy a pilóta nem hibázott a katasztrófa során. Mivel folyamatosan tart a nyomozás és még túl sok a bizonytalan/ felderítetlen pont a tragédia körülményeiről, ezek után azonnali helyreigazítást vagy a
téma hanyagolását/ mellőzését várom!
süti beállítások módosítása