Amikor már egy szövetségi kapitány is azt mondja a saját csapatáról, hogy bárkit képes megverni és bárkitől képes kikapni, ott gondok vannak. Mi reménykedtünk benne, hogy Dick Advocaat jellemzése az orosz válogatottról csak a szokásos szerénykedés, de a Csehország utáni meccsen Lengyelország ellen kiderült, hogy két meccs között olyan formaingadozásra képes az egész társaság, mint amekkorára a bevodkázott orosz, ha szexre kerül a sor.
Nem mintha olyan szörnyű eredmény lenne a Lengyelország elért egygólos döntetlen, hiszen mégis csak a teljes bírói karral felvértezett házigazdákról van szó, inkább a mutatott játékkal voltak gondok, ami különösen annak fényében volt semmilyen és unalmas, hogy egész nap arról volt szó, mekkora feszkó lesz a meccsen. A stadionon kívül volt is, de mintha mindkét csapat játékosai le akarták volna nyugtatni a közeget azzal, hogy semmit nem csinálnak.

Az oroszoknál Kerzsakov járt élen ezen a téren, aki az első félidőben még nagyjából hozta a formáját (értsd: nem találta el a kaput), a másodikban viszont már ezzel sem nagyon próbálkozott. Érdemes még szót ejteni Arsavinról, aki ezen a meccsen mutatta be, miért kellett Szentpéterváron készülnie az Eb-re London helyett, de Dzagojevet pedig csak a gólja menti meg a láthatatlan embernek kijáró különdíjtól.
A legszomorúbb mégis az, hogy az egész csapat úgy nézett ki, mint akik lejátszottak egyhuzamban másfél szezont. Ezzel nincs semmi baj, mert tényleg lejátszottak másfél szezont, csak ahhoz képest, hogy a cseheket hogy szétfutották a nyitónapon, most fáradtnak tűntek.
Aggódni nem kell, ez a keret bármire képes, hiszen még így sem játszott rosszabbul, mint a körbenyalt hollandok, hogy az angolokról és a franciákról ne is beszéljünk. Láttuk, hogy képesek tökéletes produkcióra is, a továbbjutás már biztosan megvan, csak valahogy azt kéne kitalálnia Advocaatnak, hogy ezeket a formahanyatlásokat azokra a meccsekre időzítse, amiket így is meg lehet nyerni. Jaj várjunk csak, ez itt az Eb, itt nincsenek ilyen meccsek.